Szívből Szeretni-Rómeó és Júlia fan oldal
 
 
 
 
A szereplők életrajza
A szereplők életrajza : Új Rómeó!! Száraz Tamás

Új Rómeó!! Száraz Tamás

Ancsi (szerk.)  2007.05.12. 17:28

Száraz Tamás életrajza

Zeneiskolai zongora- és trombitaképzés után autodidakta módon kezdett el énekelni. Két év elteltével az akkor nagy sikernek ígérkező Picasso Branch csapatába hirdetett maghallgatáson sikeresen szerepelt, így 3 évig a csapat tagjaként énekelt 1999-2002-ig. Megjelent 3 nagylemeze, és több aranylemezes válogatáson is közreműködött énekesként.

A csapatból való távozása után egy színi iskolában kezdett el tanulni, ami mellett musicalekből és slágerekből összeállított műsorokkal országszerte láthatta a közönség fellépni. Úgy mint a Dzsungel könyvéből Ka, ill. Maugli szerepében. Közreműködött a Magyar Rapszódia előadásban, és a MÁZS produkcióban.

2004 nyarán külföldi musical-előadásokra meghirdetett maghallgatásokon több ajánlatot is kapott, így novembertől a Fire of Dance turnéprodukcióval kezdte a próbákat Berlinben. A turné Koreában vette kezdetét Seaule-ban, majd Európában ( pl.:Hollandi, Németország, Ausztria, Svájc, Dánia stb.) folytatódott a 110 előadásos turné, melynek főszereplője volt.

A turné után pihenő nélkül kezdte el a próbákat a Hamburgi Seelive Tivoli színháznál. Jelenleg az első szerződése utáni pihenőt tölti itthon, augusztusban pedig kezdi újból a próbákat Hamburgban…
 

 
 

Új  design,remélem tetszik!! Ancsi

 
Számláló
Indulás: 2006-04-02
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 
Saját oldalaim
 
Linkek

Többi általam szerkesztett oldal

Linkek

Színészek,színésznők oldalai

Közös oldalak

Egyéb linkek

 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints